Sálözön

Debreceni VSC-Bajnokok ligája meccs sál gyűjtemény

2018. február 11. 18:19 - NGV

 A Debreceni VSC a második magyar csapat amelynek sikerült bejutnia a Bajnokok ligája csoportkörébe, ez a bravúr a hajdúságiakon kívül csak a Ferencvárosnak sikerült 1995-ben

A Bajnokok ligája 2009-10-es kiírásának E csoportjába került a Debrecen ahol a Liverpoolal a Lyonnal és a Fiorentina-val kellett megküzdenie a hajdúságiaknak.

A DVSC történetének első Bajnokok Ligája csoportmeccsére Liverpoolban az Anfield Roadon került sor, ahol derekasan helytállt Herczeg András csapata és mindössze 1-0-ra kapott ki a BL újonc a hazaiaktól.

debrecen-liverpool.png

A két csapat budapesti összecsapásán szintén 1-0-ra nyertek az angolok.

A Debrecen első "hazai" BL csoportmeccse a Lyon ellen volt a Puskás Ferenc stadionban, és a 42 000 néző előtt játszott mérkőzést a franciák nyerték 4-0-ra.

debrecen-lyon.png 

A franciaországi találkozót ugyancsak 4-0-ra nyerte a Lyon.

A Debrecen történetének első Bajnokok ligája csoportmeccs gólja Czvitkovics Péter nevéhez fűződik, aki az olasz Fiorentina kapuját vette be a budapesti összecsapás második percében. A jó kezdés után azonban hamar felülkerekedett a jóval esélyesebb Fiorentina a magyar ellenfelén, és már a 20. percben 3-1 re vezettek.
A végeredménye 3-4 lett. Ezen a meccsen volt leginkább partiban ellenfelével a Debrecen, ám végül csak álom maradt a pontszerzés a hajdúságiak számára.

fiorentina-loki.png
 A két csapat olaszországi összecsapásán 5-2-re nyertek a hazaiak. 
A Fiorentina az egyetlen csapat akinek betudta venni a kapuját a DVSC a Bajnokok ligája főtábláján.

A csoport végeredménye:

Csapat M Gy D V G+ G– Gk P
Olaszország Fiorentina 6 5 0 1 14 5 +9 15
Franciaország Lyon 6 4 1 1 12 3 +9 13
Anglia Liverpool 6 2 1 3 5 7 –2 7
Magyarország Debrecen 6 0 0 6 5 19 –14 0
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://salozon.blog.hu/api/trackback/id/tr1513655470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása